edelény iparterület logo fekvő

Megvalósult az Edelényi Ipari Park

Elkészült és átadás előtt van Edelény déli városrészén kialakított tíz hektáros területű ipari park. A projekt még 2016-ban indult a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) 724 millió forintos finanszírozásában.

„2018-ban írtam alá a támogatási szerződést, és az ünnepélyes alapkőletételre 2021. április 23-án került sor, melyen résztvett Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az elmúlt több mint két évben végezte el a vállalkozó a kivitelezést” – idézi fel a park építésének történetét Molnár Oszkár polgármester.

Edelény a rendszerváltás nagy vesztese Edelény a rendszerváltás nagy vesztese. Az ezerkilencszáznyolcvanas évek elejétől fogva fokozatosan megszünt a bányászat, a tsz, és emberek százai kerültek az utcára.

A kórházat a Horn-kormány be akarta záratni, amit megakadályoztunk, és így megmenekült több száz ember munkahelye – mondta Molnár Oszkár. Nemcsak Edelény, hanem Észak-Borsod bányászatból, nehéziparból élő települései is nehezen találtak magukra, hiszen sokáig nem érkezett számottevő segítség a régióba.

A változás 2010 után, a polgári kormány vidékfejlesztési stratégiájának köszönhetően következett be. Egymás után épültek az ipari parkok, fejlesztették a gyorsforgalmi úthálózatot, alakultak ki a gazdasági övezetek.

Mit jelent Edelénynek az ipari park?

A megvalósult ipari park több szempontból is nagy jelentősséggel bír a város és a környék életében. Elsősorban munkahelyeket jelent, amelyek családok megélhetését teszi lehetővé, és lassíthatja a Borsodra jellemző elvándorlást. Másodsorban a helyi adók révén a város is profitál, amely fedezetet jelenthet a jövőbeni fejlesztésekre. Mikrotérségi központként pedig gazdasági – kulturális szerepet tölt be a Csereháton.

A napokban elkészülő Sajószentpétert elkerülő 26-os főút szakasza kapcsolatot biztosít az országos gyorsforgami úthálózaton keresztül más gazdasági régiókkal, ahonnan a befektetők érkezhetnek. Edelényben biztosított a vállalkozások számára az ipari infrastruktúra, a képzett munkaerő, és a gyors szállítás lehetősége.

100 millió forintos megtakarítás az építkezésen

Molnár Oszkár polgármester elmondta, az építkezés során közel 100 millió forintot takarítottak meg, amit az Irányító Hatósággal és a Kincstárral Egyeztetve az Inkubártorház parkolójának bővítésére, kerítésének építésére, és traktor beszerzésére költhettek el.